|
A Szépművészeti Múzeum
Antik Gyűjteménye a tavalyi A marathóni
mozaik pályázat nagy sikere után a 2003/2004-es
tanévre is meghirdette az Éós múzeumpedagógiai
program levelező-pályázatát. Ezen vidéki
általános és középiskolák
59. évfolyamos osztályai, szakkörei, csapatai
indulhattak, de az is előfordult, hogy egy diák egyedül
(!) vett részt a versenyben. 
Amilyen természetesen adódott a tavalyi pályázat
témája, hiszen a görög-perzsa háborúk
kora és a marathóni csata megkerülhetetlen része
az általános iskolai történelem-oktatásnak,
éppolyan egyértelmű volt, hogy ezúttal
olyan témát érdemes választanunk, amely
a gyerekek számára sokkal kevésbé ismert
korszakokhoz kapcsolódik: a mykénéi korhoz
és a Kr. e. 8 századhoz. Az Ilias XVIII. énekének
sokat elemzett részlete az a leírás, amelyben
a költő részletesen elbeszéli, hogyan
kovácsol Héphaistos új fegyverzetet Achilleus
számára. A szöveg leghíresebb részében
arról olvashatunk, az isten miként formázza
meg és milyen jelenetekkel díszíti a hérós
új pajzsát. A csapatoknak tehát ezt pajzsot
kellett elkészíteniük a homérosi leírás
alapján. Tavalyi pozitív tapasztalatainkból
kiindulva azt reméltük, a csapatok a szöveg alapján
megálmodják-elkészítik azt az Achilleus-pajzsot,
amely egyedi és csak az övék. Ezért természetesen
nem kaptak semmiféle tudományos rekonstrukciót.
Csakúgy, mint tavaly, a gyerekeket négy fordulóban,
októbertől márciusig kiküldött feladatlapok
segítették a pajzs megtervezésében és
elkészítésében. Összeállításuk
során egészen más szempontokat kellett figyelembe
vennünk, mint a tavalyi pályázatnál. Mivel
nem, vagy csak kis részben iskolai tananyagról van
szó, a feladatoknak nem a meglévő ismeretek
felidézését, kiegészítését
és nagyobb összefüggésekben való
elhelyezését kellett szolgálniuk, hanem elsősorban
ismereteket kellett közölniük, persze olyan formában,
hogy az a diákok számára érdekes és
érthető legyen. Éppen az anyag számukra
ismeretlen volta miatt ezúttal nem a könyvtári
kutatómunkára fektettük a legnagyobb hangsúlyt
(ehhez túl messziről kellett volna indulniuk), hanem
inkább a szöveg és kép összehasonlítására,
együttes elemzésére buzdító, érteni
és látni tanító feladatokat adtunk.
Az Ilias csak kis részben témája az
általános iskolai irodalom-tanításnak,
a diákok jóformán csak meseként találkoznak
a történet egy-egy elemével, no meg a mítoszoknak
a szórakoztató-ipar által alaposan átgyúrt
változataival. Ezért tartottuk fontosnak, hogy megszerezzenek
bizonyos, az eposz egészére vonatkozó alapvető
ismereteket: játékos feladatok segítségével
megtanulták például, hogy miről szól
és (a közkeletű elképzelésekkel
szemben) miről nem szól az Ilias; miért
haragudott meg Achilleus Agamemnónra és hogy a trójai
háború Homéros által közvetített
képe egyáltalán nem a Jót megtestesítő
görögök és a gonosz trójaiak küzdelmeként
értelmezhető. (A pályázat kiírásakor
nem tudtuk, hogy a témaválasztás ennyire aktuális
lesz reményeink szerint a verseny feladatait teljesítő
gyerekek számára nyilvánvaló, mennyire
eltér az általunk közvetített Ilias-kép
Brad Pitt és a hollywoodi forgatócsoport értelmezésétől.)
Természetesen nem vártuk el 1015 éves
gyerekektől az eposz elolvasását, de mindenképpen
fontosnak tartottuk, hogy a történetet egészének
más forrásokból (pl. mitológiai kézikönyvekből)
való megismerésén túl az eredeti szöveg
egy-egy rövid, 1020 sor terjedelmű részletével
is találkozzanak.
A feladatok másik csoportját úgy állítottuk
össze, hogy egyrészt segítsenek értelmezni,
megmagyarázni a pajzson előforduló jeleneteket,
másrészt ötleteket adjanak az ábrázolásukhoz.
A gyerekek számára ismeretlen terep volt a mykénéi
kor és a geometrikus kor tárgyi és képi
világa is, hiszen a tankönyvkiadók rendszerint
a klasszikus kori szobrászat és vázafestészet
alkotásait választják illusztrációul.
Ezért minden fordulóval együtt segédanyagokat
is szétküldtünk, mykénéi és
geometrikus kori műtárgyak reprodukcióival,
ismertetésével.
Végül kreatív, a csapatok fantáziáját
megmozgató feladatokat is kigondoltunk, mert meggyőződésünk
szerint a gyerekek sokkal inkább felfigyelnek az egyes istenek,
hérósok (ikonográfiailag) jellegzetes vonásaira,
ha egyszer ki kellett találniuk, miként ábrázoljanak
könnyen felismerhető módon néhány,
a görög képzőművészetben egységes
képi ábrázolást nem nyert alakot, például
a Vészt (Kér) vagy a Csatazajt (Kydoimos).
Ahhoz pedig, hogy a pajzs elkészítéséhez
ima formájában kérhessenek segítséget
a görög istenektől, először is meg
kellett tanulniuk a görög imák felépítését
Chrysés két fohászának példáján
(Ilias, I. ének).
A pályázat sikere és eredménye messze
felülmúlta a várakozásainkat. Kétszer
annyi csapat adta be nevezését a versenyre, mint tavaly,
sőt számos osztály a tavalyi pályázaton
való sikeres szereplése után ismét jelentkezett.
A 118 csapatból 85 mind a négy feladatlapot kitöltötte,
74 pedig Achilleus pajzsát is elkészítette.
Ez azt jelenti, hogy több, mint ezer diák töltötte
a tanévet az Ilias világával ismerkedve!
A csapatok túlnyomó többsége a feladatlapokat
80% fölötti eredménnyel oldotta meg! A különféle
technikával elkészített pajzsok pedig a gyerekek
hihetetlen kreativitását és ügyességét
tükrözik. Van köztük papírlapra festett,
fémlemezből domborított, agyagból vagy
gipszből megmintázott, szövött és
viasz-visszakaparásos technikával díszített
is a technikák sokfélesége és
a kivitelezés magas színvonala miatt egyáltalán
nem volt könnyű dolga a pajzsokat értékelő
zsűrinek. Külön örömünkre szolgál,
hogy a résztvevők között öt határontúli
csapatot is köszönthettünk, elsősorban az
Agora Irodák segítségének köszönhetően.
A feladatlapokat és a pajzsokat két, egymástól
független zsűri bírálta el, a pályázat
végeredményét a feladatokra és a pajzsra
kapott pontszám összege határozta meg. A két
korcsoport (56. és 79. évfolyam) összetett
versenyében hat-hat helyezést osztottunk ki, a győztes
csapatokat pedig egyéb ajándékok mellett egy
napra vendégül láttuk Budapesten, a Szépművészeti
Múzeumban. A pályázat részletes eredménye
és a pajzsok megtekinthetők az Éós program
honlapján (http://eos.szepmuveszeti.hu).
Az Éós eddigi két levelező-pályázatának
sikere nyomán szeretnénk idén ősszel
is hasonló pályázatot indítani, amely
a Tavaszi Fesztivál muzeológiai szenzációjának
ígérkező későantik művészeti
kiállításhoz fog kapcsolódni (A fáraók
után A késő-antik művészet
kincsei egyiptomi múzeumokból. Lásd http://www2.szepmuveszeti.hu/kopt).
Idén a versenyt a budapesti iskolákra is kiterjesztjük.
A pályázat egyik fontos, nem várt eredménye,
hogy a résztvevő gyerekek nemcsak az ókorhoz
és az Ilias világához kerültek
közelebb, de egymáshoz is: számos tanár
jelzése szerint a héthónapos munka során
közösségek kovácsolódtak össze
és új barátságok születtek Achilleus
pajzsának égisze alatt.
Thúryné Figler Krisztina
Szépművészeti Múzeum, Antik Gyűjtemény
Az Achilleus pajzsa pályázat felelőse
|