Tisztelt Homérosz úr,

régi tisztelője vagyok Önnek – pontosabban most már csak voltam, mint ez levelemből az Ön számára is ki fog derülni. Igen, nekem most végre felnyílt a szemem! Bocsánat, nem otromba tréfának szántam a „szem”-metaforát – hiszen tudom, hogy Ön vak –, de úgy érzem, e kép fejezi ki legplasztikusabban azt a bízvást megvilágosodás-élménynek nevezhető érzést, amely tegnap este tört rám, midőn megtekintettem a nagyszerű Wolfgang Petersen Trója című opuszát (ha meg nem sértem, kölcsönveszem Öntől egy stilisztikai eszközét, az epitheton ornans-t s ezentúl csak Nagyszerű Petersen néven fogom emlegetni e káprázatos alkotót, sőt, talán rövidítve, így: NP). Nem hallgathatok, különösen nem Ön előtt, aki – most már tudom – hosszú évtizedeken át félrevezetett engem (is! és még hány millió olvasót, tudásra szomjas ifjat és leányt, mind a betű szerelmeseit!). Ön írt valamit a trójai háborúról és a kapcsolódó történetekről – nevezzük a tradíció kedvéért eposznak az Íliaszt és az Odüsszeiát, de erről azért NP műve ismeretében később még kellene egy-két szót váltanunk! –, ami eleddig úgy tűnt, hogy remekmű, az emberiség kultúrkincsének alapja, minden műnem és műfaj szülőatyja, az európai műveltség kútfeje. Ha még nem tudná, ennek egyszer és mindenkorra vége! Itt az igazi, a tökéletesre csiszolt, javított kiadás, a valódi, az egyedül érvényes mű: a szoft-Homérosz, amelynek értékei a megérdemelt feledés örök homályába fogják taszítani az Ön messze értékükön felül becsült irományait!
Legelébb is megkísérlem összefoglalni, mit sikerült megtanulnom Wolfgang Petersen filmjéből, melyek azok a leglényegesebb dramaturgiai és történetvezetési pontok, ahol NP: egy bölcs tanító magabiztosságával és egy virtuóz művész zsenijével kiigazította számomra az Ön által tartalmilag sajnálatosan félrerajzolt, dramaturgiai szempontból pedig pirulnivalóan ügyetlenül összeeszkábált történetét.
1. A trójai háború három hétig tartott. Cakkumpakk, ha minden herce-hurcát beleveszünk (utazás oda-vissza, táborépítés, párviadalok, ostrom, faló, rombolás stb.). Ugye, hogy ez így sokkal jobb?! Most mondja meg, kedves Mester, miért kellene teszetoszáskodni tíz évig egy ilyen piti üggyel (meg ne orroljon rám, de így, utólag, NP után ez nagyon amatőr megoldásnak tűnik, csak azon csodálkozom, Magának – vagy nekem! – miért nem jutott eszembe már korábban e szarvashibát kijavítani).
2. Menelaoszt és Aiaszt Hektór, Agamemnónt Bríszéisz ölte meg e háború során. Belátom, ez már kicsit húzósabb, Mester, itt sűrűbben pislog az ember, míg átlátja e dramaturgiai csoda lényegét. Mert ugye óhatatlanul eszünkbe jut az Ön Odüsszeiája, ahol a negyedik ének arról szól, hogyan fogadja – tíz évvel Trója lerombolása után!… – Menelaosz és Helené Spártában az apja, Odüsszeusz után kutakodó Télemakhoszt. De semmi baj, NP jobbat tud, el kell dobni az Ön művét, bocs’. Nincs hazamenés, későbbi boldogság ennek a szemét borostömlőnek! Különben is olyan öreg – na látja, Mester, erre se figyelt oda, amikor írta az Íliaszt! Ez így különben is igazságosabb, nem? Hektór tövig mártja belé a kardját, itt az igazság, hurrá! És az is így jobb, hogy szegény Aiasz sem saját kezével vetett hát véget életének hanem beleszaladt a minden lében kanál Hektór hetyke kardjába (vagy mit tudom én, mijébe, ennél a jelenetnél annyira kavargott a por, meg a statisztéria is össze-vissza ugrált, alig látta az ember, a lényeg, hogy neki is annyi, ott helyben). És szóljon már annak a másik amatőrnek, ha látja valahol, tudja, a Szophoklész nevűnek, hogy vagy írja át az Aiaszát, vagy inkább ő is hagyja abba az egész írkálósdit, itt van NP, ő tragédiában is biztosan jobb, mint maguk ketten együttvéve. Az azért igaz, hogy Agamemnónt sajnálom egy kicsit: ahelyett, hogy szépen befejezhette volna a háborút és megtérhetett volna Argoszába, ahol szépséges felesége, Klütaimnészra és szeretője, Aigiszthosz meleg füdővel és élesre fent bárddal várta (lásd a kérdés ezen eltévelyedett tárgyalásához pl. Aiszkhülosz Oreszteiáját, bár ez a szerző is elhúzhat ám csendben, de jó messzire, nem tudta a tutit ő sem, hipp-hopp mindent lerendezünk melegiben még Trójában, kell itt annyit utazgatni?!), nos e csúnya vég helyett most jól megkapta Akhilleusz csajától! Tanulság à la NP (egyúttal nyilván mondás is lesz Agamemnón Trója alatti kicsinálásából): ne nyúlkálj más nőjéhez, mert beléddöf, mint Bríszéisz Agamemnónba! Arról persze beszélhetünk, hogy ez nem erős-e egy kicsit (szerintem ugyan nem, sőt!), de belátom, hogy begyepesedett filológusoknak, meg vén ízlésficamosoknak gondot okozhat, hogy ez a rabszolganő, aki mellesleg – na persze csak Önnél, kinek dramaturgiai érzéke, már meg ne orroljon, de erősen közelít a nullához – hosszabb időt töltött Agamemnón ágyasaként Trója alatt, s akinek Akhilleusztól való elragadása a legnagyobb görög hős haragjának és harctól való távolmaradásának kiváltó oka volt Önnél, nos ez a hadizsákmány egyszerűen kiradírozta a görög mitológia egyik alaptörténetét! Mert ugye ha nem tér haza Agamemnón, ugyan kit ölne meg Klütaimnésztra, aztán ebből kifolyólag persze Oresztész és Élektra is munka nélkül maradna, hiszen mit bosszulnának meg anyukájukon? De erről is csak Maga meg a drágalátos barátai (az az Aiszkhülosz, tudja, na, az is megéri a pénzét) tehetnek; mit kell annyit bonyolítani a sztorikat, amikor annyira jól el lehet intézni mindent egy helyszínen, egy füst alatt?!
3. NP-nál Patrokloszt Akhilleusz nevelte fel, merthogy unokaöccse, nagyon szereti és félti, ezért irtóra kiakad Hektórra, amikor az tévedésből, a harc hevében megöli. Mennyire jó ez is! Hát még az az ide kapcsolódó jelenet, ahogy Akhilleusz ordítozik a trójai vár töviben, hogy jöjjön már ki szólózni Hektór! Hú, ez a jelenet nagyon bejön nálam! Ez azért jó, mert itt igazándiból majdnem minden stimmel, csak árnyalataiban tér el attól, amit Ön mond. De azért, tudja, a részletekben lakik az ördög, ugye, tehát nem árt figyelni, tessék, figyeljük együtt NP-t, hogyan kell ezt igazán jól megcsinálni! Remek, elementárisan finom, nemesen felemelő, ahogy ezen a ponton NP és Hollywood átértelmezte, pontosabban igaz fénybe állította az Ön történetét! Igaz, az Íliasz számomra is legmegindítóbb érzelmi köteléke volt eleddig – de ennek vége!! elmúlt!! bizony!! – Akhilleusz és Patroklosz kapcsolata, barátsága és szerelme. Talán csak Hektór és Andromakhé gyötrődő házaspárja vette fel e kapcsolat ábrázolásával a versenyt – ez utóbbira persze NP biztos kézzel, remek dramaturgiai érzékkel, könnyzacskó-kíméletlenül, jó hosszan ki is tér és ez így van rendjén! Önnél bezzeg! Méghogy Patroklosz az idősebb, s hogy korábban ő foglalkozott Akhilleusz nevelésével és hát..., izé, pirulok is NP óta rágondolni is, hogy’ is mondjam, na, szóval, hogy a kettejük közötti érzelmek más jellegűek (is), mint amit e gyönyörű film leír?! Borzasztó, tudja meg! Igenis kimondom: Ön egy erkölcstelen alak, aki megfertőzte eddig ezzel az idétlen férfiszerelem-történettel a világirodalmat! Először is: férfiszerelem nincs is! Ha lenne is (ismétlem: nincs!), nem comme il faut a moziban, ahogy az irodalomban sem az! Pont, kész, vége. Mindezt a nemes tanítást most, az új NP-átiratból Ön is megtanulhatja! Kérem, nyissa ki jól fülét-szemét (pardon, ez utóbbi értelemszerűen törlendő), Homérosz úr, kezdő Ön a showbizniszben, de ne féljen, van kitől tanulnia.
4. Bríszéisz. Ez jó, és erről Ön nem is tehet annyira, mármint hogy nem értette meg e hölgy karakterének lényegét. Ehhez kellett a világtörténelem utóbbi néhány száz éve. Ön ezt nem ismerheti, hát azért csak figyeljen nagyon: itt van valami felemelő-bizsergető, enyhe marxista beütés lopakodik a vászonra (persze gondolt NP a volt szoctábor nézőire is! mondom, zsenivel van dolgunk!). Bríszéisz, az elnyomott néprétegek – hibátlan választás: előkelő házból származó, rabszolga sorba jutott leány!! – öntudatra ébredő, lázadó képviselője: ő a hősnő, egy Jeanne d’Arc-előfutár, egy majdani Charlotte Corday, lánglelkű nő, de akinek szíve azért képes megnyílni az igaz szerelem előtt – amelyről persze, ah, képes azonnal le is mondani, ha a sors úgy akarja. Ezt nem tudta, ugye, jóuram? Önnél bezzeg elintézzük annyival, hogy hadizsákmány (gerasz) a csaj, akit Agamemnón erőszakkal elvesz Akhilleusztól, aki erre kiborul, de nagyon, otthagyja az egész cuccot és bőg a tengerparton. Na jó, Patroklosz vigasztalja, de ez aztán már tényleg vérciki (lásd fentebb), hagyjuk. Inkább arra figyeljen ezentúl, Mester, ha még akar valaha írni, hogy mennyire király, amikor Bríszéisz az őt a szemét férfiak vérnősző szenvedélyétől védelmező, vértől csatakos Akhilleusz karjaiba omlik! Ez nem jutott eszébe, ugye?! Pedig mennyire szép jelenet! Önnél bezzeg ezek a „szerelmesek” egyetlen szót sem váltanak egymással! Látja már, mennyire elrontotta ezt (is)? Ne haragudjon, de vagy megtanul történetet szerkeszteni, vagy nem csodálnám, ha ezentúl csak a konyhában dalolhatna önmagának.
Persze nem állítom, hogy mindenben követni tudom NP szárnyaló zsenijét, így azt azért én is megkérdezném a rendező úrtól, hogy a végén akkor most mi is van? Bríszéisz Parisz oldalán el, otthagyva a kertben haldokló Akhilleuszt – ez is annyira, de anynyira OTT VAN! – dehát sajnos minden részletről nem lehet írni. Ok. Tehát akkor most ez azt jelenti, hogy Bríszéisz és Parisz így, együtt...? Hm. És szegény Helené? Hisz’ ő is megmenekült – mellesleg milyen zseniális az is, hogy tömegek hagyják el Tróját a titkos alagúton (irigykedünk? irígykedünk? késő!) –, akkor most ő kié lesz, hová megy? Menelaosz halott, Parisznak új nője van, akkor most mi lesz? Közben meg Bríszéisz is koncepciót váltott..., nehéz ügy…, de hopp, hiszen ez zseniális! Annyira élő! A nő szerelme gyilkosával elhúz a szélen, a háború-oka-asszony meg egyedül marad örök életére! Kongeniális megoldás! Nincs pozitív hős az életben! Ez JÓ!! Már persze ha valamiféle dramaturgiai logikát, történet-felépítési ötletet szabad még Önnek említenem, akkor most láthatja, mi a követendő példa.
Higgye el, kedves Homérosz úr, végeérhetetlenül lehetne sorolni még a példákat, ahol NP szárnyaló, hibátlan dramaturgiai érzékkel és irigylésre méltó fantáziával haladja meg az Ön szegényes történetfűzését. Oh, azok a száguldó tűzgolyóbisok, amelyek a görög tábort majdnem lerombolják! És oh, az a már említett titkos alagút, amelyen keresztül Hektór hitvese, Andromakhé és még oly sokan mások elmenekülhetnek – coki neked, Euripidész! –, és könnyben úszik szemem, ha felidézem azt a tengerparti pancsolást az isteni anyuka, Thetisz társaságában! Jaj, megannyi részlet, amelyet most szívem legmélyébe rejtek s csak ünnepnapokon merek majd felidézni… Apropó, istennő: szerintem kifejezetten nyerő ötlet, NP zsenijének napnál ragyogóbb, fényes bizonyítéka, hogy teljesen kiiktatta az Ön történetében oly megengedhetetlenül sokszor felbukkanó isteneket! Így utólag tényleg fel kell tenni a kérdést: minek is tette bele azt a sok Athéné-, Apollón-, Arész-, Zeusz- meg Héra-jelenetet az eposzaiba?! Nem tudunk dramaturgiát, mi?! Mankó, ugye, ha nem jut eszünkbe semmi, jöjjön egy isten? Könnyű buli, hogy mentse meg Aphrodité az ő drágalátos Pariszát Menelaosztól az elvesztett párviadal után (ahogy az Önnél az Íliasz harmadik énekében szerepel)! Hiba, súlyos hiba, kedves Mester, hogy ne mondjam, ciki, szálljon magába és figyeljen! Nem kell istenvilág! Ha kicsit döcögősen is, de mindent elintézünk mi, földiek, itt, Trója alatt, magunk. Majd Hektór beugrik Aphrodité helyébe, láttuk, és az öcsikére fenekedő Menelaoszt – igaz, orvul, nem valami héróikus megoldással, de tökmindegy – jól leszúrja, úgy kell neki!
Végül még néhány szót a színészi alakításokról, hátha ihletet merít e leírásokból következő – remélem az előzőeknél jobban sikerülő – művéhez. Íme, hogyan kell hősöket megjeleníteni, élővé tenni: itt van rögtön az Akhilleuszt alakító Brad Pitt! Remeklés. Tudja Ön, hogy ez a fiú hat hónapig gyúrt csak erre a filmre! De megérte, izmos, mint Schwarzenegger, lobog a haja, mint Britney Spierce-é, lót-fut (hiszen Ön írta: gyorslábú Akhilleusz, látja, ami jó, azt NP is értékelni tudja!), és mindehhez úgy verekszik, mintha egy kung-fu harcos és egy balett táncos keresztezése lenne – ah, be szép is! És közben olyan borongósan-szevedőn tud nézni, hogy sikoltoznak a lányok a nézőtéren (ez most nem epikus túlzás, Mester, esküszöm, itt e kisvárosban ez történt, de ez is csak azt mutatja, tudni kell hatást kelteni, értve vagyok?!). Amúgy pedig aljasság az a suttogva terjesztett pletyka, hogy legfőbb ellenfele, a trójai Hektór alakítója (Eric Bana) úgy került volna a filmbe, hogy kellett valaki, aki időnként még Brad Pitt-nél is ostobábbnak bír látszani! Nem mondom, ez a Hektór első ránézésre kicsit tényleg autista benyomást kelt, de kikérem magamnak az előítéleteket! Egy szellemileg sérült ember beemelése a mitikus hősök sorába nagyonis üdvözlendő, dicséretes tett! Az viszont sajnos tagadhatatlan, hogy Parisz, a csodaszép trójai királyfi, a világ legszebb nőjének, Helenének elcsábítója (Orlando Bloom) erősen hajaz egy elővárosi, harmadosztályú bár dzsigólójára, de hát istenem, minden még egy ennyire tuti filmben sem lehet tökéletes! Azon is csak NP megátalkodott ellenségei morfondírozhatnak (sajna teszik is a szemetek), hogy a valaha szebb napokat látott Peter O’Toole (Priamosz) vajon mekkora gázsiért vállalta ebben a – szóhasználatuk szerint, amelytől természetesen ezúton is élesen elhatárolódom – eszement baromságban a részvételt? Pedig mennyire hiteles is e nagy színész! Például amikor atyai csókot lehel Hektór homlokára (később Akhilleusz kezére), vagy ahogy aggódva, kardot nyelten üldögél trónján és Tróját rombadöntő határozatait meghozza! És ah, a harag könnyei szöknek szemembe, ha hallom, mennyi meg nem értés kíséri a díszleteket és jelmezeket! Most mondja meg, miért baj az, hogy a pajzsokon látszik, hogy pille könynyűek? Csinálták volna őket bronzból meg fából talán, mint ahogy Ön írja? És akkor a szegény színész hogyan cipelje abban a nagy melegben, mi?! Emberség: nuku, ugye? És még hogy Trója papundekliből épült silány makett?! Na jó, egy hangyányit lazának tűnik, de na és?! Úgyis fel kellett égetni, nem? Igenis nekem tetszik, ahogy például a ledöntött istenszobrok nem törnek azonnal ripityára, hanem még egy picit ugrálnak ott a kövezeten! És micsoda dolog az, kifogásolni azokat a cuki kis láb- és kézvédőket, amelyeket gondos kezekkel magukra erősítenek hőseink?! Hogy cérnából és szövetből vannak és nem fémből, bőrből? Tessék utánaszámolni, mennyibe kerül az egyik megoldás, mennyibe a másik!
Tisztelt Mester, zárom soraimat és kérem, ne vegye sértésnek, de azt hiszem, örökre búcsúzom Öntől. Nem haragszom, és valóban csak azért van indulat bennem, mert nem korábban jött el NP, hogy megvilágosítsa elmémet Trója-ügyben! Ha hamarabb jön, nem töltöttem volna évtizedeket az Ön feltétlen csodálatában, nem igyekeztem volna felfejteni-megérteni eposzainak rejtett zugait, nem tanultam (és főként nem tanítottam!) volna annyi félrevezető butaságot az Ön művészetéről, mitológiáról, műfajok születéséről, történet-mesélésről, -szerkesztésről, az Ön műveiről: a görög eposzról.

Örökre elmúlt tisztelettel, egy Önben csalódott olvasója,
   immáron NP feltétlen híve

Karsai György