Echo (2005, 3. szám) 

Megjegyzés az oxyrhynchosi papiruszokról

Az Independent április 17-én közölt cikket egy, az egyiptomi Oxyrhynchosban a 19. század végén megtalált hatalmas papiruszlelet megfejtésében a széles spektrumú képalkotási technológia segítségével elért áttörésről. Az írás, melyet a hazai sajtó is átvett, egyenesen „az ókortudomány Szent Gráljának megtalálásáról” és „új reneszánszról” beszél. Ezek a kijelentések mindenképpen árnyalásra szorulnak. (Az alábbiak írásakor a kutatásban részt vevő Dirk Obbinknak a szakmai nyilvánosság számára írt tisztázó levelét is figyelembe vettük, amely a következő címen olvasható: www.atrium-media.com/rogueclassicism/Posts/00000170.html) Áttörésről természetesen akkor beszélhetünk, ha az eddig megfejtett (megfejthető) és az ezután, ugyanennyi munkával megfejthető papiruszok száma között többszörös eltérés van. Lássuk mindkét oldalt! Egy évszázad alatt a gyűjteményt folyamatosan publikáló sorozatban (The Oxyrhynchus Papyri, I–LXVIII., London, 1898–2003) mintegy 4700 töredék jelent meg. Ennél valamivel nagyobb a gyűjteményhez tartozó összes, publikált töredék száma (egyéb köteteknek és folyóiratoknak köszönhetően), s ismét némileg többnek tekinthetjük a „megfejtett” papiruszok számát, ha figyelembe vesszük az ismert tartalmú, egyelőre azonban nem publikált töredékeket is. Még így sem beszélhetünk persze többről, mint a teljes gyűjtemény 1–2 százalékáról. Miért nem nagyobb a „megfejtett” papiruszok száma? A cikk – és átvett változatai, különböző mértékben – azt sugallják, hogy azért, mert bár megkíséreltük a többi töredék elolvasását is, azok mindeddig „megfejthetetlennek” bizonyultak. Bár természetesen ilyen esetek is vannak, sokkal inkább arról van szó, hogy eddig ennyi papirusz feldolgozására jutott idő és energia. Egy-egy, akár jó állapotban lévő töredék publikálása is rendkívül hosszadalmas folyamat, melybe a szöveg „megfejtése” mellett beletartozik többek között a papirusz mint információhordozó anyagvizsgálata, a szöveg és az azt közvetítő írás datálása (a kettő nem feltétlenül esik egybe, hiszen egy írnok évszázadokkal korábbi nyelvállapotot tükröző szöveget is leírhat), valamint kísérlet a szöveg azonosítására. A végeredmény pedig általában nem a teljes „megfejtettség” állapota – ezért is használjuk itt a szót végig idézőjelek között: az első kiadó szövegolvasata és eredményei természetesen tudományos vita tárgyát képezik. A fentiekből is kitűnik, hogy egy új képalkotási technika a papirológiának csupán egy – bár kétségkívül alapvető – munkafázisában tud segítséget nyújtani. A cikkben említett technológia a herculaneumi papiruszok feldolgozása során már eddig is használt módszer továbbfejlesztése: a vizsgált papiruszról gyors egymásutánban készül felvétel a fény különböző hullámtartományaiban; ennek köszönhetően olyan részletek is vizsgálhatóvá válnak, amelyek szabad szemmel észrevehetetlenek lennének. A technológia segítségével azokban az esetekben számíthatunk jelentős előrelépésre, ahol maga a papirusz mint hordozóanyag megmaradt, csupán az írás vált olvashatatlanná. Palimpszeszt szövegek esetében, ahol egy régi szöveget kitörölve újrahasznosították az írófelületet, szintén lehetségessé válik a korábbi szöveg rekonstrukciója. Azonban, mint Obbink fent említett leveléből is kiderül, csak bizonyos anyag- és szennyeződésfajták esetében érhető el jobb eredmény a kérdéses módszerrel, más esetekben a hagyományos megoldások vezetnek nagyobb sikerre. A cikkben említett technológia tehát önmagában valószínűleg nem fog áttörést eredményezni a papirológiában; segíthet viszont egyes papiruszok elolvasásában, illetve bizonyos, már kiadott töredékek eddigi olvasatainak megerősítésében vagy elvetésében (ami persze az esetek kis részében jelentheti eddig biztosnak tekintett, az ókortudomány egészét érintő tudományos álláspontok megdöntését, sokkal gyakrabban egy-egy szó megbízhatóbb azonosítását). Végül pedig rá kell térnünk a cikk leginkább vitatható megállapítására: arra, hogy rövid időn belül új, eddig nem ismert (vagy csak a címük alapján ismert) művek válhatnak hozzáférhetővé. Ez természetesen igaz – mint ahogyan eddig is igaz volt. Kár volna azonban biztosra vennünk, hogy néhány éven belül újonnan felfedezett görög tragédiák egész sorát tűzhetik műsorukra a színházak. Ebben legfeljebb csak titkon reménykedhetünk. Amire bizton számítani lehet, ahogyan eddig is, az néhány, esetenként néhány tíz soros töredékek napvilágra kerülése. Ezek a felfedezések viszont, miközben a szakmán belül érthető lelkesedést váltanak ki, jellegükből fakadóan ritkán válnak a nagyközönség előtt is ismertté. A Szent Grál tehát, minden valószínűség szerint, nevéhez hűen továbbra is Szent Grál marad, s az említett siker inkább a folyamatos tudományos fejlődést, mintsem az ókortudomány forradalmát jelzi. Ez a fejlődés figyelemmel kísérhető az Oxyrhynchus Project weboldalán (www.papyrology.ox.ac.uk) is: itt a papiruszok megtalálásáról és lelőhelyéről, illetve az új eredményekről olvashatunk, és hozzáférhetünk az eddig kiadott töredékek (nem teljes) adatbázisához, ahol például – egy-egy szerző nevét mint kiadói címet (editorial title) az angol átírás szerint (pl. Aeschylus, Sophocles, Homer) megadva – remek minőségű papiruszfotókat találunk.

Kozák Dániel

 


© 2005. ÓKOR