 |
2004. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
UTAZÁS
|
|
|
N. K. Zumwalt
Összefoglalva az eddigieket: Horatius
e versében saját szerelmi lírájának
hajóját szólítja meg, vitatkozik
vele, megpróbálja meggyőzni, figyelmeztető
szavakat intéz hozzá, s eközben a hajót
könnyelmű, ám makacs nőként
jeleníti meg. Olyan egyéniség ez, aki
nem ismeri fel a saját korlátait, és
képtelen arra, hogy a valóságnak megfelelően
felmérje a jelenlegi útján rá
leselkedő veszélyeket. A hajó a komoly
költészet nyílt vizeire merészkedett,
és nem hajlandó felhagyni vakmerő utazásával,
annak ellenére sem, hogy Horatius látja a küszöbönálló
költészeti hajótörés nyilvánvaló
jeleit. Horatius a vers nagy részében a józan
férfi hangján vitatkozik egy alapvetően
irracionális nővel. Az utolsó négy
sorban azonban a hangnem megváltozása elárulja,
hogy valójában egyfajta szerelmi veszekedésről
volt szó: a hajó azért ment el, mert
Horatius unta és elhanyagolta; most viszont, hogy látja
az őt fenyegető esztétikai katasztrófát,
szeretné inkább visszakapni.
|
|
Tamás Ábel - Kozák
Dániel
Egy mitológiai kézikönyvvel
ellentétben, mely mindössze felsorolja az egyes
mítoszok földrajzi és időbeli távolságok
okozta eltérő variánsait, Ovidius a Metamorphosesben
fenntartja az egység, a mítoszok folyamatos
költeményként való elmesélhetőségének
látszatát, és éppen ez az, ami
jelentéssel ruházza fel az egyes elbeszélések
különböző tereinek és időinek
összecsúszásait és összeütközéseit.
|
 |
|
Michael P. Streck
Miért tették ki magukat egyáltalán
az utazás veszélyeinek és kényelmetlenségeinek?
A messzi tájak utáni vágyakozó
vagy kulturális értékekre éhes
turistákról beszélni anakronizmus lenne
az ókori kelettel kapcsolatban. Az utazások
legfőbb hajtóereje vélhetően Mezopotámia
nyersanyag-szegénységében rejlett, ezért
kényszerültek a távoli kereskedelemi kapcsolatok
kiépítésére.
|
 |
|
Tóth János Attila
A tengeri út nagyon veszélyes
volt. A hajótörések leggyakoribb oka nem
is annyira egy kalóztámadás vagy tengeri
vihar, hanem inkább a rossz helymeghatározás
lehetett. Az archaikus kortól kezdve a görög
tudósok képesek voltak a nap delelési
magasságából és a dátum
alapján a délkört kiszámítani,
de nem tudjuk, hogy ezt a tudást mennyire használták
fel a hajósok a gyakorlatban. Térképeik
biztosan voltak, erre Hérodotosz több helyen is
utal a perzsa háborúk kapcsán, de mivel
az ókori térképeknek csak a leíró
részei (az említett peripluszok) maradtak fenn,
nem tudjuk, mennyire voltak használhatóak navigációs
szempontból - annyi mindenesetre valószínű,
hogy nagy léptékűek voltak.
|
 |
|
Vilmos László
Sokáig kézenfekvőnek
látszott az az elképzelés, hogy a kereskedelem
fejlődése egyértelműen egy nem
arisztokrata réteg megerősödését
és meggazdagodását vonta maga után,
amely azután nagymértékben hozzájárult
az arisztokratikus hatalom visszaszorításához.
Ez a képlet alapvetően emlékeztet az
újkori európai polgárság létrejöttére
és politikai megerősödésére
vonatkozó elképzelésekre. Noha természetesen
nem zárható ki, hogy bizonyos társadalmi
szituációk megismétlődjenek a
történelemben, ez a párhuzam mégsem
nevezhető szerencsésnek.
|

|
|
Németh György
E levelek tanúsága szerint Gallia
délnyugati és Ibéria északkeleti
partvidékén a Kr. e. 6-5. században,
vagyis jóval a rómaiak megjelenése előtt
izgalmas és változatos nemzetközi kereskedelem
zajlott. Az etruszkok és görögök nyugati
útjaik során elérték a gallokat
és az ibéreket, és legyőzve nyelvi
és kulturális különbségeiket,
a kölcsönös haszon reményében
üzleteltek egymással. A nyugati etruszk kereskedelem
jó példája a dél-galliai Antipolisz
(Antibes) partjai mellett talált etruszk hajóroncs,
amely Kr. e. 540-530 körül süllyedt el. A roncs
180 etruszk és 3 görög amphorát szállított.
Az üzletek során természetesen nemcsak
árukat cseréltek: a kultúrák is
hatottak egymásra. A gallok a görög írást
vették át, ezért a legkorábbi
kelta feliratok (amelyekből több mint háromszáz
maradt fenn) görög betűsek (Lejeune). Az ibérekre
a dél felől érkező punok gyakoroltak
először számottevő kulturális
hatást, így az ibér írás
is feltehetőleg a pun alapján fejlődött
ki (amitől azonban jelentősen eltért),
bár a középső ibér területeken
(Alicante és Murcia) a Kr. e. 4. században kialakult
egy görög betűs ibér írásbeliség
is. Az ibér művészetre is meghatározóan
hatott a pun és a görög kultúra. Ugyanakkor,
mint Masszalia legendás alapítási történetében
láttuk, a gyarmatosítók az első
generációtól kezdve a helyi lakosság
lányait vették feleségül, így
a második nemzedéknek alig volt már érzelmi
kötődése egykori anyavárosához,
a helyi (különösen női) kultuszok pedig
- még ha felületükön hellénizált
formában is - azonnal gyökeret vertek a kolóniákban.
|
 |
|
Jakab Attila
A kereszténységet ténylegesen
meghatározó személyiségek egyáltalán
nem a nincstelen, az egzisztenciálisan helyhez kötött
és iskolázatlan társadalmi rétegekből
kerültek ki. Ebben a tekintetben teljesen téves
az a felfogás, amely az apokrif iratokat az ún.
"népi irodalom" termékeiként
szemléli és egyfajta "spirituális
irodalmat" lát benne. Ennek a szemléletnek
két alapvető tény mond ellent: egyrészt
az, hogy a korabeli társadalom jelentős része
egyszerűen nem tudott írni-olvasni (görögül
pedig különösen nem), másrészt
pedig az, hogy a keresztények egészen a 3. század
végéig a birodalmi összlakosság
viszonylag kis hányadát tették ki.
|
|
Tóth Endre
Mivel a római településhálózat
gyökeresen különbözött a középkoritól,
a római utaknak később csak ritkán,
legfeljebb egyes szakaszait használták közlekedésre.
A középkori települések a földrajzi
adottságokat másként hasznosították,
mint a rómaiak. Kitűnően megfigyelhető
ez a Borostyánkő-út esetében,
amely Savariától nyílegyenesen tartott
észak felé. A magyar falvak azonban mégsem
a római út mellett, hanem a közeli Gyöngyös
patak mellé települtek. A középkori
út a falvakon vezetett keresztül, és a
néhol csak 20-50 méterre vezető római
utat közlekedésre nem használták,
hanem elszántották.
|
 |
|
Mráv Zsolt
A Római Birodalom hatalmas területét
behálózó utak és a nagy távolságok
miatt a szárazföldi közlekedésnek
és ezáltal az akkori legkényelmesebb
szárazföldi közlekedési eszközöknek,
a fogatos kocsiknak különösen nagy szerep jutott.
Ennek ellenére a kocsigyártásban és
a különböző kocsitípusok kialakításában
nem a rómaiaknak volt kezdeményező vagy
feltaláló szerepe. A legtöbb római
korban használt kocsit ugyanis a meghódított
vagy leigázott népek - köztük különösen
az etruszkok és a kelták - fejlesztették
ki, a rómaiak a technikai újításokat
azok tökéletesítésével csak
hasznosították a maguk javára. Az egyes
kocsitípusok alakját, megjelenési formáit
elsősorban rendeltetésük, funkciójuk
határozta meg. A kocsikat a mindennapi élet
számtalan területén alkalmazták,
ami természetszerűen együtt járt
a járművek nagy változatosságával
is. Az egyes kocsifajták elnevezése közötti
átfedések ugyancsak megnehezítik az eligazodást,
hiszen más évszázadokban ugyanazzal a
névvel eltérő típusokat neveztek
meg, sőt egy-egy típust akár több
névvel is elláthattak.
|
 |
|
|
Szabó Miklós
A főút megépítése
alapvető jelentőségű volt a bibractei
oppidum történetében: nem kevesebbről
van szó, mint a városi szerkezet megszületéséről,
amely a legóvatosabb becslés szerint sem tehető
Kr. e. 80-nál későbbre. Ásatásaink
során a radikális átalakulás több
szimptómáját észleltük. Legelőször
is az út alatt feltárt épületmaradványok
tájolása a település jövendő
főtengelyétől eltér. Másodszor,
az 1A út kiszélesítésével
egyidejűleg létesült a gránitmedence
- a publikálók meggyőző érvelése
szerint Bibracte szimbolikus középpontja -, amely
körül alapították és szervezték
meg a várost. Harmadszor, egyre több jel utal
arra, hogy legalábbis a Pâture du Couvent területén
orthogonális szerkezettel számolhatunk, a főútra
merőleges mellékutcákkal, s e szkémába
illeszkedő lakóépületekkel, illetve
parcellákkal.
|

|
|
Ottományi Katalin
A római korban mintegy négy
évszázadon keresztül lakott volt Budaörs
(Kr. u. 1-4. század). Aquincumhoz, Pannonia székhelyéhez
való közelsége meghatározó
jelentőségű volt. Itt futhatott az Aquincumból
Florianán keresztül Savariába vezető
út, melynek vonalát villák és
temetkezések sora jelzi megyénk területén.
A Kamaraerdei dűlőben egy római vidéki
telep, ún. vicus alakult ki, rajta több villagazdasággal.
A római telep a pataktól felfelé mintegy
250 méter hosszan a terület teljes szélességében
megtalálható (kb. 9 hektár területen).
A kőépületek a patakhoz közelebbi
részen húzódtak. A kőépületek
között s azoktól északra földbemélyített
házak, gödörlakások, tároló
vermek, szemétgödrök, kemencék helyezkedtek
el. Ez volt az ipari negyed.
|

|
|
|
Török László
|
 |
|
|
Bartha Réka
Szophoklész Antigonéja Bocsárdi
László rendezésében.
|
|
|
Recenzió:
Michael von Albrecht,
A római irodalom története I., fordította
Tar Ibolya, Balassi, Budapest, 2003
Herman József,
Vulgáris latin. Az újlatin nyelvek kialakulásának útja,
fordította Szijj Ildikó, Tinta Könyvkiadó,
Budapest, 2003
Farkas Attila Márton,
Filozófia előtti filozófia. Szimbolikus
gondolkodás az ókori Egyiptomban,
Typotex, Budapest, 2003
Ajánló:
Bollók János,
Asztrális misztika és asztrológia Janus
Pannonius költészetében, a szerző
hagyatékából sajtó alá
rendezte Déri Balázs, Argumentum, Budapest,
2003
Eutropius, Róma
rövid története, , fordította
Teravágimov Péter, az utószót
írta Ferenczi Attila, Helikon, Budapest, 2003
Ferenczi Attila, Valerius
Flaccus és az epikus hagyomány, , Apollo
Könyvtár 24, Argumentum, Budapest, 2003
Zbigniew Herbert, Labirintus
a tengerparton, fordította Mihályi Zsuzsa,
Európa, Budapest 2003
Istenek,
szentek, démonok Egyiptomban. Hellénisztikus
és császárkori vallástörténeti
szövegek, fordította és a jegyzeteket
írta Almásy Adrienn, Bechtold Eszter, Dembitz
Gabriella, Egedi Barbara, Hasznos Andrea, Kiss Enikő,
Luft Ulrich, Molnos Anett, Sturovics Andrea, szerkesztette
Luft Ulrich, Kultusz és Logosz 1, Kairosz, Budapest,
2003
J. N. D. Kelly, Szent
Jeromos. Élete, írásai és vitái,
fordította Nemes Krisztina, Paulus Hungarus-Kairosz,
Budapest, 2003
Kerényi Károly, Az
örök Antigoné, válogatta és
az utószót írta Bodor Mária Anna,
Paidion, Budapest, 2003
Kerényi Károly, A
Nap leányai, fordította Tóth Zoltán,
Szukits, Szeged, 2003
Pandaemonium
(A keresztény démonológia kistükre),
fordította Galántai Dávid, Hammerstein
Judit, Keisz Ágoston, Kendeffy Gábor, Kozák
Dániel, Ladányi-Turóczy Csilla, Magyar
László András, szerkesztette és
e bevezetőt írta Magyar László
András, Paulus Hungarus-Kairosz, Budapest, 2003
Polgár Anikó, Catullus
Noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben,
, Kalligram, Pozsony, 2003
Simon Róbert (szerk.), A
vallástörténet klasszikusai (szöveggyűjtemény),
Osiris, Budapest, 2003
Szilágyi János György, Pelasg
ősök nyomában, Atlantisz-Szépművészeti
Múzeum, Budapest, 2002
Sztratón, Kölyökmúzsa
avagy a fiúszerelem művészete, , fordította,
a jegyzeteket és a függeléket írta
Csehy Zoltán, Kalligram, Pozsony, 2002
Xenophón
filozófiai és egyéb írásai
(Xenophón összes munkái 2.), fordította
Fein Judit, Németh György és mások,
szerkesztette, az utószót írta, valamint
a név-és tárgymutatót összeállította
Németh György, Osiris, Budapest, 2003
|
|
|