Az ókori epika tehát nem tartja feltétlenül fontosnak, hogy a 19. századi regényből a mai olvasó számára jól ismert módon vizuálisan is megjelenítse hőseit. Nem törekszik arra, hogy a befogadó mintegy "maga előtt lássa" a szereplőt külső megjelenésében is, amikor a tetteiről olvas. Csak különleges megjelenési formák esetében teszi ezt meg rendszeresen. A szűkszavú megjegyzések nagy szimbolikus ereje miatt azonban az információ értelmezése gyakran mélyebb tanulságokhoz vezet, mint a klasszikus nagyregényben.

Még ha Augustus családja példát is nyújthatott más családok asszonyai számára, hiábavaló próbálkozás volt a nőket visszatéríteni tradicionális, otthoni munkán alapuló kötelességeikhez, ha egyszer a helyzet már alapvetően megváltozott. Mégis, Augustus kudarca ellenére az otthonában szövő-fonó nő eszményképe, mint az erényes nő vagy feleség szimbóluma, a császárkorban is élő maradt. Columella a Kr. u. 1. század közepén arról panaszkodik, hogy korának asszonyai engednek a modern életmód csábításának, és a nők hagyományos kötelességei, például a szövés vagy a fonás helyett semmittevő és fényűző életmódot folytatnak.

Szociológiai és kulturális antropológiai közhely, hogy a viseletnek társadalmi jelentése van, jelezheti az egyén korát, nemét, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, valamilyen sajátos csoporthoz való tartozását, etnikumát stb. Az öltözködés tehát egy kommunikációs aktus, amely láthatóvá teszi a társadalmi viszonyrendszert, identitásokat fejez ki. Ennek konkrét megvalósulása a technikai előfeltételeken kívül függ a kulturális hagyománytól, a divattól, illetve olyan szociológiai tényezőktől, mint a szexuális viselkedési szabályok, amelyek meghatározzák, mely testrészek elfedését írják elő a társadalmi normák.

Az augustusi program integráns része volt a római nő, a család és a háztartás hagyományos szerepének és értékeinek újraélesztése és példaértékűvé tétele. Egy római polgár eszerint azt várta feleségétől, hogy példamutatóan erkölcsös és egyszerű életet éljen, napjának java részét otthon, a háztartás irányításával, a szolgák felügyeletével és a család ellátásával, gyerekneveléssel és szövéssel-fonással töltse, így biztosítva például közügyekkel foglalkozó férjének biztos, nyugodt hátteret. Ennek az ideológiának a vizuális megjelenítése a stolába öltözött római nő.

Nélkülözhetetlenek voltak a ruházat funkcionális részeként szolgáló darabok, mint a fibulák, övcsatok és övveretek, melyek díszítő jellege eredetileg csak másodlagos, a célszerűség által meghatározott és korlátozott volt. A gyakorlati célt szolgáló darabokat az eredeti funkció figyelembevételével a lehető legváltozatosabb formában alakították ki, az alapanyagok megválasztásával és a technikai lehetőségek kihasználásával fokozva a díszítő hatást. A közvetlenül a testen viselt "valódi ékszerek" viselésének általában nem volt közvetlen gyakorlati célja. Az antik szerzők által többször ostorozott "cicoma" azonban nemegyszer egyéb, nyilvánvaló vagy rejtett tartalmat kapott. Ez a "szellemi" funkció gyakran elmosódik, nehezen meghatározhatóvá válik az egyértelműbb gazdasági-társadalmi szerep mögött. A nélkülözhető, "csupán" díszként szolgáló darabok azonban, éppen viselésük nem szükségszerű volta miatt egyéb, a hagyomány által elfogadott és éltetett, vagy írásban, rendelettel is szabályozott, megkülönböztető-rangjelző, védő-óvó szerepet tölthettek be. Ezek a funkciók kapcsolódhattak az ékszer anyagához, formájához, díszítéséhez. Kifejezhettek társadalmi réteghez, csoporthoz, egyénhez történő tartozást, tükrözhették az emberek egymás közötti kapcsolatát vagy egyes istenségekhez fűződő viszonyát.

A divat, a hajviselet az éppen uralmon levő dinasztia népszerűsítését szolgáló propagandának is tekinthető. A provinciákban a császárkultusz keretében elhelyezett, az uralkodót és családját ábrázoló szobrok hajviseletének utánzása polgári kötelesség, a romanizált világhoz való tartozás külsőségekben megnyilvánuló deklarálása.

Az ásatások eredményeként meg lehetett állapítani: a belső erődök nemcsak védműveik azonossága, hanem úgy a hely kiválasztása, mint a beépítés jellege és az épületek rendeltetése tekintetében jól meghatározható, azonos típust képviselnek, azonos elgondolás szerint épültek. Ezek az erődök Valeria és Pannonia Prima legnagyobb szabású, leginkább tervszerű, legjobban átgondolt 4. századi építkezései. Egyedül az alsóhetényi erőd oldaltornyaiba több építőanyagot falaztak be, mint amennyire a teljes dunántúli limes őrtornyainak Valentinianus-kori kőbeépítéséhez szükség volt. A tartomány területét lefedő nagyszabású, a katonai erődítések 4. századi alaptípusait használó, azonos alaprajzi séma szerint építkező, majd az átépítést elhatározó elgondolás és tervezés, s főképpen mindennek megvalósítása jelentős közmunkával csak a katonai vezetéshez fűződhetett.

A sírokból különböző finomságú lenvászon- és selyemdamaszt-töredékek, valamint arany- és gyapjúfonallal mintázott, különleges minőségű selyemszövet-darabok kerültek elő. Megmaradásuk nagyrészt annak köszönhető, hogy át voltak itatva a testek mumifikálásához használt tömjénnel és fenyőgyantával. Ezek az anyagok részben megóvták őket a tetem bomlásakor keletkező káros anyagoktól, ugyanakkor viszont összetapasztva, átitatva az egymáson több rétegben elhelyezkedő textileket, sok esetben teljesen lehetetlenné tették azok vizsgálatát. A maradványok alapján megállapítható volt, hogy a testeket legalább három eltérő szövetsűrűségű lenvászon csíkkal szorosan körülpólyázták. A vászondarabok feltehetően az erre a célra készített szövetekből származnak. A bandázsok fölé selyem halotti lepleket borítottak, majd az egészet átitatták a balzsamozó anyagokkal. 2-3 milliméter hosszúságú aranyfonalakat találtunk a 33-as és a 39-es számú sírokban.

A kutatás mai állása mellett számos kérdést még mindig nem tudunk megnyugtatóan megválaszolni, de az újonnan feltárt falmaradványok és leletek alapján nyilvánvaló, hogy a savariai Isis-szentély építéstörténetében két, az alaprajzban is megnyilvánuló, teljesen önálló periódussal kell számolnunk. A korai - a Kr. u. 1. század végén már biztosan álló - szentkerület keleti határa nem terjedt ki a Borostyánkőútig, ott korábban más jellegű és funkciójú épületek álltak. A temenos, azaz a szentélykörzet határát a nyugati oldalon biztosan és talán a keletin is cellasor képezte, amelyet részben visszabontva és kibővítve a Kr. u. 2-3. század fordulója táján alakították ki a szentély nagy, haránt-előcsarnokos elrendezését. Módosulni látszanak az udvar és a központi szentélyépület építési szintjeivel kapcsolatos korábbi elképzeléseink is: az eddigi rekonstrukcióhoz képest valószínűleg magasabb külső és belső járószintekkel kell számolnunk. Ezáltal megoldódna az a paradoxon is, amelyet a korábbi rekonstrukció gödörben álló pódiumtemplomának semmivel nem indokolható, máshol nem tapasztalt építészeti képe idézett elő. Az udvar délnyugati sarkában megtaláltuk az Iseum kútját, melyből edények, pénzek, valamint a főhomlokzat márványfaragványain és az egykori szentélyfelszereléshez tartozó bronz és vascsengettyűkön kívül - váratlan és különös módon - 17 egyedhez tartozó emberi maradványok kerültek elő. A kút kronológiája alapján ma már biztosan állíthatjuk: a szentély pusztulását nem a 456-os földrengés, hanem egy, valamikor a 4. század derekán bekövetkezett szándékos rombolás okozta.

Iinterjú Sosztarits Ottóval.

Beszámoló a Szépművészeti Múzeum ÉÓS programjáról.

Zsótér Sándor rendezése a Radnóti Színházban.

Apuleius: A világról. Szónoki és filozófiai művek, fordította és a jegyzeteket írta Böröczki Tamás, Détshy Mihály és Kendeffy Gábor, az utószót írta Kendeffy Gábor, Magyar Könyvklub, Budapest, 2003

Császárok története (Historia Augusta), a bevezető tanulmányt Havas László írta, a jegyzeteket Takács Levente készítette, Multiplex Media-Debrecen University Press, Debrecen, 2003

Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomathia, Osiris, Budapest, 2003

Hegyi Dolores (szerk.): Görög vallástörténeti szöveggyűjtemény, Osiris, Budapest, 2003

Iordanes: Getica. A gótók erdete és tettei, fordította a PTE Ókortörténeti és Régészeti tanszékének hallagtói munkaközössége Kiss Magdolna vezetésével, a jegyzeteket és a névmagyarázatokat írta Kiss Magdolna, Dolmen, Pécs, 2000, 2002

Németh György: Ókori gyermekjátékok, Anno, Budapest

Órigenész: A princípiumokról I-II., fordította Somos Róbert (I-II. könyv), Kránitz Mihály (III. könyv) és Pesthy Monika (IV. könyv), az előszót írta és az irodalommutatót összeállította Somos Róbert, Paulus Hungarus-Kairosz Kiadó, Budapest, 2003

Platón: Nagyobbik Hippiász. Kisebbik Hippiász. Lakhész. Lüszisz, fordította Mészáros Tamás és Steiger Kornél, a jegyzeteket és az utószót írta Steiger Kornél, Atlantisz, Budapest, 2003

Szent Ágoston: Magyarázatok a hitvalláshoz, fordította és a jegyzeteket írta Heidl György, Paulus Hungarus-Kairosz Kiadó, Budapest, 2003

Visy Zsolt-Nagy Mihály-B. Kiss Zsuzsa (szerk.): Magyar régészet az ezredfordulón, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003